Sziasztok!
Na, úgy látom, rászoktam a bő 10 naponkénti írásra, ami roppant helytelen, mert aki olvassa a blogomat, mind érdeklődik irántunk, szóval bocsi, de rettentően sok mostanában a tenni-és gondolkodnivaló...
Legutóbbi nagy durranás a lakásfestés és a síelés volt, az előbbiről majd ha mindent el is rendeztünk, az utóbbiról viszont lássunk azon nyomban néhány képet. Természetesen ezek a telefonosak, mert azt volt könnyebb kiválogatnom hirtelen, de majd csinálok egy második etapot is a profibb fotókból.
Tehát...Ausztriában voltunk, Bad Kleinkircheim-ban, klassz hely! A régió síelés szempontjából nagyobb lett volna, de az összekötő pályák egy része kicsit nagyon füves volt :) Vagyis csak száraz fű és sár uralta a terepet a völgyben :) Március közepe...Az idő ellenben csodálatos volt, napos és meleg!
 |
| Első nap - oktatóra várva |
 |
| Pihi a minigolf pályán a dömperrel |
 |
| Itt vagyunk!! |
 |
| Játszós ház mindenhol van |
 |
| Wow!! |
 |
| Pókhintás buli |
Amúgy persze Boriék is készültek a március 15-i ünnepségre (amit síelés miatt kihagyott), a Nemzeti dal első versszakát tudja fejből és csomót rajzoltak, színeztek is a témában.
Velem mi van? Olvastam egy
Levendulaszoba című könyvet (írta:
Nina George), ami egy irodalmi patikusról szólt: vagyis egy pasiról, aki egy uszályon rendezte be könyvesboltját és csak olyan könyveket adott el az embereknek, ami éppen nekik az adott helyzetükben pont megfelelt - belelátott az emberekbe és irodalmi orvosságot adott öregségre, szívfájdalomra, honvágyra és még egy csomó mindenre. Nagyon tetszett ez az ötlet, igazán közel áll hozzám!
A másik
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton című regénye. Nos...a Norvég erdő után a stílusa már nem lepett meg és tetszett is eléggé, de sokkot kaptam a 700 oldaltól...Azért ez mindenképpen too much...
Gasztronómiai alkotásról nem számolhatok most be, hacsak nem vesszük annak azt, hogy a maradék paprikás krumpliból hogyan sütöttem ma este lángost :)
Viszont pénteken elmentem a 8 éve első spinning (edzőtermi biciklizés) órámra. Hát...bemelegítettünk, beállítottuk a biciklit, felpattantam rá és elkezdtünk tekerni - csak én meg a 25 éves edző srác, mert csak egyedül voltam az órán (!!) - és...3 perc után úgy éreztem, hogy akkor ahogy Geszti Péter mondaná: szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi :) De kicsit nagyon ciki lett volna felállnom és kiballagnom, úgyhogy valahogy elvergődtem félidőig és onnan kezdve úgy éreztem, hogy ok, ez rémes és minden síkot és minden hegymenetet végig fogok szenvedni, de úgy tűnik, meg tudom csinálni - és meg is csináltam :) Nem mondom, büszke voltam magamra :) (Megjegyzem, már ott is eszembe jutott, hogy olyan ez, mint a szülés, ha már egyszer benne vagy, valahogy végig kell csinálni, előbb-utóbb vége lesz...juj!)
Na jó, inkább valami édes képpel zárom a mai bejegyzést a vizuális típusok kedvéért...egy kakaós palacsintával! Ja, van rajta egy cuki gyerek is :)
Puszi,
Barbi
