Sziasztok!

Síelésből sikeresen megérkeztünk, élménybeszámoló hamarosan!

Na, már itt is van...

Szóval, 4 napot voltunk Ausztriában, Gerlitzen-en síelni. Borit is vittük természetesen, meg anyuék ketten, nagybátyámék ketten és Zsuzsi nagyi voltak a díszes társaság tagjai :)

Az 1. nap - bár nem hittem volna, hogy az egész - az utazással telt. Reggel 9-kor indultunk és háát, 5-6 felé érkeztünk kb, már nem emlékszem pontosan. Bori manó egészen jól viselkedett, csak keveset - asszem 2x - sírt, de akkor elég nagy hangerővel és elkeseredetten. Szerencsére egészen jól el tudtam terelni a figyelmét, mondókákkal, énekekkel, játékokkal, de azért megviselte picit az idegeimet...
Este finom vacsit kaptunk az egyébként magyar háziaktól, ami mindig nagyon-nagyon fincsi volt - a húslevesben főtt marhahús almás tormával és hagymás tört burgonyával, a nemtommilyen sertésszűz polentával, az asztalt szilvával-camambert-rel töltött pulykamell, mind tényleg klasszul sikerült! (Igaz, nem sűrűn járok félpanziós helyen, de szerintem az egyik legjobb szakácsnőt találtuk meg, aki ilyen helyeken tevékenykedik!) Mondjuk 3 fogásos vacsora a síelésen nem éppen diétás...

Na jó, nem csak cumisüveget kapott azért Bori sem vacsira!

2. nap - Peti reggel elment síelni a többiekkel, kicsit olyan érzésem volt, mint itthon, amikor munkába indul, én meg otthon maradok Borival, csak helyrajzi kérdés, hogy épp hol csinálom ugyanazt...Aztán jobb lett, mert a nagyi átjött hozzánk és játszottak Borival délelőtt, míg én el-elszaladtam ide-oda, pl. megnéztem, hol tudnánk majd valamit bekapni ebédre, összeismerkedtem az étteremben meg a recepción dolgozókkal (nagyon helyes személyzete van a panziónak), hogy Borinak tudnának-e majd vizet forralni meg a hamiját melegíteni, ilyesmi...Egy újabb Fejős Éva könyvre (a Cuba Libre-re) bukkantam a társalgóban a polcon, ki is kölcsönöztem, hogy belenézzek. Persze nem soká jutottam vele, de jónak tűnt! Majd megpróbálom valahogy itthon megszerezni! Meg a másik, a Harry Potter egyik kötetét kellene németül beszerezni, hogy kicsit fölhozzam a tudásomat eme nyelvből, melyet papíron jobban illene beszélnem, mint ahogyan a valóságban sikerül...
Délután anyu leváltott és mentem kicsit síelni. Háááát...az időjárás rémes volt: rengeteg hó esett addig is és még mindig zuhogott, köd volt és néha szél is. Normál esetben kihívásnak élem ezt meg és rém mulatságosnak találom, de most nem voltam kondiban (terhesség + szoptatás miatt kb semmit nem edzettem egy éve) és nagyon féltettem a térdemet, hogy esetleg kimegy vagy elszakad benne valami egy rossz eséstől vagy mozdulattól vagy ilyesmi, szóval eléggé borzalmasan éreztem magam. Úgy éreztem, hogy tisztára elpocsékolt idő volt az elmúlt 20 évnyi síelés, mert úgy megyek, mint egy kezdő...Az első lesiklás után Petim szerencsére a felvonóban tudott egy kis lelket önteni belém, úgyhogy a következő pályán már jobban ment és szép fokozatosan azért javulgatott a helyzet, ahogy telt az idő. Az egyik pálya olyan durván havas volt, hogy mivel nem láttunk szinte semmit, Peti kicsit kisiklott róla és ahogy leszúrta a botját, az kb bő fél méter mélyen süllyedt a hóba!! Na, amúgy ez pl. poén a síelésben, hogy ott, ahol járva besüllyednél, léccel csak úgy suhansz a hó tetején, mint Legolas a hegymenetben, mielőtt Mória bányáiba mentek volna...
3 srác jött mögöttünk és olyanokat mondtak, hogy: Első: "hé, semmit sem látok", második: "ló... sem látok", harmadik: "azért ne b... el embert ha lehet!", szóval eléggé lazán káromkodtak, de ha szebben is fogalmaztak magukban, szerintem kb mindenkinek, aki ezeken a pályákon hasított, hasonlók jártak a fejében - nevezetesen, hogy "hol a csodában van a pálya...remélem, lejutok egészben...ó, csak ne kaszáljak el senkit és ha egy mód van rá, engem se kaszáljon el valami száguldozó huligán...stb.". Na, a végén Petivel a piros 1-es helyett a piros 1a, pályát választottuk - és ki is derült, hogy miért hívják "a"-nak :) Mert "aaaaztaaaa, a sima 1-esen kellett volna mennünk" vagy "anyáááám, vajon miért nem jár erre senki?"...
De lejutottunk, bár jól kifáradtunk, akárcsak Bori anyuval és nagyival való sétájában a jó levegőn - este az étteremben Petim kezében aludt el :) Olyan édi volt!

3.nap - (hű, kezd kissé részletes lenni a beszámoló, bocsesz...) ami lentről ködös-havasnak látszott, fönt szikrázó napsütés volt, na nem mindig, de gyakran! Szóltak is a már felment népségek a hegyre, hogy vigyek naptejet...igen ám, de mi csak Borinak hoztunk, arra apelláltam, hogy anyunak lesz, ő meg nem tom mire apellált...arra, hogy nálam lesz vagy arra, hogy nem lesz napsütés, mindenesetre Boriét vittem föl. Ez 2 okból is nyerő ötlet volt: 1, lent is kisütött a nap, és így viszont anyu meg nagyi nem tudták mivel bekenni a picúrka arcát (sebaj, elárnyékolták, szóval nem volt gond, de tanulság, kell lent hagyni ilyenkor kinyomva egy kis naptejet, hátha...) és 2, mivel a babák számára gondolom, más összetételű krémet készítenek, kb úgy néztün ki bekenve, mint törppapa a Hupikék törpikékben, sőt, neki is a kísértete :)

Én fotóztam, hát nem remek kis kép lett a kis síző csapatról? :)

Na, ki találja meg a képen a paplanernyős fickót?

A tegnap szidott 1a, pálya maga volt a megtestesült tökéletesség - széles, nem buckás, napos - amilyennek egy sípályának lennie kell! Volt egy 6 km hosszú pálya is, de mivel hóból nem volt hiány - a hóágyúk kaptak néhány szabadnapot - kb minden pálya ugyanolyannak bizonyult: volt rajta néhány hepe meg egy csomó hupa...(hepehupááááák, hepék meg hupááák, lécet dobnak, vigyáááázzzz, vigyáááázzzz....)
De azt kell mondjam, ezen a napon igazán megérte síelni, még ki is ültünk napozni, apu ki is vetkőzött önmagából egy szál sígatyára, de ilyen képet nem mertem feltenni, mert még nem kértem a szíves hozzájárulását :)

4. nap: hazaút
Az első benzinkútnál derült ki, hogy amit Petim fogalmam sincs, milyen tárgynak hitt a hátsó zsebében, amin a kocsiban ült, az a szobakulcsunk, szóval a héten majd postázhatom vissza :) De sebaj, mert ezt megírván a panziónak, a vezető csajszitól egyúttal elkértem a zabpelyhes-csokis keksz receptjét, amit az útra kaptunk és nagyon fini volt!
A visszautat is jól bírta Borimanó, bár egy óra üvöltés azért itt is összejött...Petim nagyon ügyesen vezetett végig (én nem bírtam volna síró gyerekkel a hátsó ülésen...) és kimondottan pozitívan értékeli az első hosszabb autós kiruccanásunkat!

Apa és baba vezetnek

Hazaérvén este még játszottunk Borival kicsit a szőnyegen, meg ölben, hogy kinyújtóztathassa megfáradt és elgémberedett végtagjait! Mennyivel okosabbak a babák meg a kutyusok a felnőtt embernél - alvás után mindig nyújtózkodnak és annyit mozognak, amennyire a szervezetüknek szüksége van! És mi van velünk? Sokszor elfelejtjük, hogy aki nem szán időt az egészségre, annak előbb-utóbb időt kell szakítania a betegségre...
Érzem én is az izmaimat rendesen így síelés után, de egy biztos, sportolni kell és masszíroztatni és szaunázni és minden ilyesmit, mert 30 fölött (lassan odaérünk) már nem ugyanúgy működnek a dolgok, mint huszonévesen...meg persze később sem, szóval jobb már most nem kergetni illúziókat! Fontos, hogy tudjuk, hogy foglalkozni kell a testünkkel, hiszen az az "örök lakásunk", de persze meg kell élni minden napot és minden kort és 30, 40, 50, 60, 70, 80, 90 és több évesen is meg lehet találni a szépséget az életben! Nem szabad várni semmire, hogy majd....Hordj ma lilát, vedd fel a csinos rucidat, tedd fel a szebb ágyneműt, teríts a szebb porcelánnal! Ki tudja, holnap megteheted-e még! Szerintem így is értelmezhető, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, nem igaz?

Na jó, elteszem magam holnapra, mert rém álmos vagyok!
Bori is az volt...:)

Puszi,
Barbi